Aki valamilyen irodában dolgozik számítógépen, az bizonyára tudja, milyen az ha az ember "kifogy" a jó zenékből. Először még kikapcsolódást nyújt fejhallgatóval ugyanazt, és ugyanazt a zenét hallgatni amit a legjobban szeretünk, de mégis egy idő után unalmassá válik, és inkább nem hallgatunk semmit.
Természetesen ez nem csak irodákba fordulhat elő, hanem otthonis, de ott rendelkezésedre áll a YouTube, míg a munkahelyeden a főnököd nem túlságosan örülne annak, ha látná, hogy jútyúbozol munka közben. Biztos hallottál már a netrádiókról, amelyet valamelyik Startlapról könnyen elindíthatsz (konkrétan már nem is tudom melyikről), de nem ez a megoldás, ugyanis a legtöbb magyar rádiót nehéz netről behozni, sokszor akadozik mert ugye országszerte sokan hallgatják. A megoldás a Winamp nevű zenelejátszó program, amivel 2200 OLDAL netrádióval találkozhatsz, és minden oldalon belül körülbelül 10 netrádió van, tehát 22000 netrádió áll a rendelkezésedre! Minden netrádió címe mellett jobbra ott van, hogy éppen hányan hallgatják, és hogy az adott netrádió milyen stílusú zenéket nyomat.
Általában amielyiket a legtöbben hallgatnak az a legjobb, de ne feledkezzünk meg, hogy néha felbukkannak újabb netrádiók, amik lehet, hogy sokkal jobbak mint az általunk kiválasztott rádióadó. Az én személyes kedvencem a TechnoBase FM (We are one), ahol német DJ-k keverik a zenéket, iszonyatos hangulata van! :)
Kellemes Zenehallgatást!
Nem az ágyban kell keresni a hibát, hanem a matracban, egy új ágy igen sok pénzbe kerülhet, viszont egy matrac se egy olcsó mulatság, ha tényleg igazán jól szeretnénk aludni. Az egyik legjobb fajta matrac az úgynevezett
Kérdés, hogy ki legyen az a bizonyos
Valójában a
Igyekezzünk minél ötletesebb
r Karácsony a bejegyzésem címe, erről is említek pár szót, igyekszem tanácsokat, ötleteket adni :) rengeteg ember az utolsó pillanatra hagyja a fa megvásárlását, ami romba döntheti az egész Karácsonyi ünnepet. Idegeskedés és kapkodás jellemzi ekkor a reggeleket, aminek köze sincs a szeretet ünnepéhez! Igyekezzetek minél hamarabb beszerezni mindent, hogy később ne legyen gubanc belőle, ráadásul ha hamarabb kezdessz fa után nézni, annál kisebb a valószínűsége, hogy valami potyogós fát szerzel be, amihez ha hozzáérsz már potyognak róla a tűlevelek. Igyekezz szeretteidet finoman kérdezgetni, hogy vajon mi hiányzik az életükből, és jöjj rá minek örülnének a legjobban! Minél hamarabb elkezded annál kevésbé feltűnőbb ;)
Ez idáig oké, de kell egy ötlet, hogy hova menj és hogy ki(ke)t vigyél magaddal? Itt jön szóba az anyagi háttér sajnos, nem minden embernek adódik meg, hogy mondjuk Ciprusban, vagy Görögországban városlátogatást tehessen. A
Én a fordítás helyett mást javasolnék nektek...pénzt vesz igénybe, és az emberben ilyenkor van egy rossz érzés, hogy miért nem tud angolul, vagy németül, vagy amilyen nyelvre fordítás történik. Kezdj el idegen nyelv(ek)et tanulni! Természetesen ez is ugyanúgy pénzbe kerül, de ez tudást ad neked, okosabb leszel, és nyelvvizsgát is tehetsz le, amely nagyon jól jöhet még a munkahelyednél! Felejtsd el a szakemberes fordítást, kezdj el tanulni, és láss neki egy nyelvvizsgának. Hidd el nem nehéz, angolból és németből is kellett nekem a
kább akkor lehet hasznos, mikor egy fontos eseménynek nézünk elébe, például egy esküvő, vagy egy hatalmas party. Ebben az esetben és a limuzin kölcsönzés nyújtaná a legjobb megoldást, mert egyrészt limuzinod kicsi eséllyel lesz az életben, és mint tudjuk, mindent ki kell próbálni egyszer az életben :) de hosszabb távra az autókölcsönzés, vagy a
Igen sok fajtája van ennek a bizonyos papírszatyornak, ruhavásárláshoz ez a legkényelmesebb, de hogy a design se maradjon el, manapság már árajánlatkéréssel el tudod dönteni, hogy milyen színű és méretű legyen, szalagfüles
Gondolom mindenki ismeri David Beckham-et, aki a passzok és a lövések pontosságáról híres. A pályán belül képes volt bárhonnan bárhova hajszálpontos passzt adni, és ne feledkezzünk meg a döntő szabadrúgás góljáról Görögország ellen se.
Nos, van egy nagyon jó megoldás amiről gyanítom hogy mindenki hallott már, csak még nem jutott eszetekbe: ez a
Mint minden más, ez is méretfüggő, a szoba méretétől függ hogy mennyi ablakot helyezünk el, minél több annál jobb. Igyekezzünk minél nagyobbakat venni, hiszen evidens, hogy azok nagyobb fényt bocsátanak szobánkba. A párkányokat lehetőleg fessük olyanra, ami a legjobban illik házunk, illetve a helység színéhez, szerezzünk be szép függönyt, és nappalink már is szemet gyönyörködtetővé válik.
Ezek után a Kedves Olvasó eldöntheti, hogy milyen lámpákat szeretne még, ugyanis létezik még rengeteg fajta design, hangulat lámpa, amik egyenesen gyönyörűvé tudják varázsolni a házat az este óráiban.
Ne görcsölj: a legfontosabb, hogy legyél laza, ne görcsölj az eredmény miatt, az ha izgulsz iszonyatosan le tud rontani.